Jewish stuff at ChaiSpace!

2010. január 3., vasárnap

A negyedik

Ezen és más blogokon is többszor elhangzott, hogy legalább egy tucat gyereket szeretnénk.El is kezdtük a nemzetközi örökbefogadást, és spórolt pénzzel, papírmunkával stb. elkezdtünk felkészülni rá. Janice Oroszországba, Kevin több változtatás után végül egy közelebbről meg nem nevezendő kaukázusi országba (ahonnan a közelmúltig csak keresztények fogadhattak örökbe, de tavaly óta már nem csak) küldte be a dossziéját. Reméltük, hogy 2010-re legalább kézelfogható referral-eket jkapunk, de valamit figyelmen kívül hagytunk.

December 24-én késő délután kaptunk egy hívást az egyik szociális munkástól, akivel együtt dolgozunk az örökbefogadásokon, hogy lenne egy 8 éves kisfiú, akit 14 hónapja fogadott egy amerikai család örökbe Magyarországról, akinek sürgősen átmeneti vagy esetleg állandó család kell. Egyelőre 3 hétről lenne szó, de a család komolyan fontolgatja, hogy felbontja az örökbefogadást. Hangsúlyozta, hogy nem izraeli állampolgárok, még csak nem is zsidók, és nagyon kétséges, hogy mi lesz a dologból.

Másnap megérkezett P. Három nappal később az már biztos volt, hogy nem megy haza. Az, hogy véfgleg marad igazából csak elsején dőlt el. Azóta teljesen beköltözött, átirattuk az ikrek sulijába, és elkezdtük a papírmunkát, hogy legálisan is  család tagja legyen.

1 megjegyzés:

  1. Üdvözlöm,az új családtagot nálatok!Kívánom hogy ő is a ti családotokat válassza és ,hogy minden menjen rendben!!

    VálaszTörlés