Boldogabb új évet!
Day 26 – Slow and steady
6 éve
2009. december 31., csütörtök
2009. november 21., szombat
Google Ferdítő
Kicsit játszottam a Google Fordítóval.
Az előző postban található dal szövegét lefordítottam angolra, azt héberre, a hébert finnre, a finnből lett dán, és a dánból magyar.
Közeli dombok, hegyek,
Kőbányák romos állapotban van.
Közeli dombok, hegyek,
Tudja lejátszani a rendelet hatályát.
Ideje ülni a nyakon
Futtassa az út a lábam.
Szóval megyek, ha nem akarsz!
Ha nem kísér utamon.
Mossa meg arcát az esőben szárító szelek.
Tudod mindig jobbat remél.
Én a por és a por
Attól tartok, hogy én vagyok a ködben.
Közeli dombok, hegyek,
A miniszterelnök megsemmisült kőbányában.
Közeli dombok, hegyek,
Tudja lejátszani a rendelet hatályát.
Ideje ülni a nyakon
Futtassa az út a lábam.
Szóval megyek, ha nem akarsz!
Ha nem kísér utamon.
Mossa meg arcát az esőben szárító szelek.
Tudod mindig jobbat remél.
Én a por és a por
Attól tartok, hogy én vagyok a ködben.
Ideje ülni a nyakon
Futtassa az út a lábam.
Szóval megyek, ha nem akarsz!
Ha nem kísér utamon.
Mossa meg arcát az esőben szárító szelek.
Tudod mindig jobbat remél.
Én a por és a por
Attól tartok, hogy én vagyok a ködben.
Az előző postban található dal szövegét lefordítottam angolra, azt héberre, a hébert finnre, a finnből lett dán, és a dánból magyar.
Közeli dombok, hegyek,
Kőbányák romos állapotban van.
Közeli dombok, hegyek,
Tudja lejátszani a rendelet hatályát.
Ideje ülni a nyakon
Futtassa az út a lábam.
Szóval megyek, ha nem akarsz!
Ha nem kísér utamon.
Mossa meg arcát az esőben szárító szelek.
Tudod mindig jobbat remél.
Én a por és a por
Attól tartok, hogy én vagyok a ködben.
Közeli dombok, hegyek,
A miniszterelnök megsemmisült kőbányában.
Közeli dombok, hegyek,
Tudja lejátszani a rendelet hatályát.
Ideje ülni a nyakon
Futtassa az út a lábam.
Szóval megyek, ha nem akarsz!
Ha nem kísér utamon.
Mossa meg arcát az esőben szárító szelek.
Tudod mindig jobbat remél.
Én a por és a por
Attól tartok, hogy én vagyok a ködben.
Ideje ülni a nyakon
Futtassa az út a lábam.
Szóval megyek, ha nem akarsz!
Ha nem kísér utamon.
Mossa meg arcát az esőben szárító szelek.
Tudod mindig jobbat remél.
Én a por és a por
Attól tartok, hogy én vagyok a ködben.
2009. november 14., szombat
Halld Izráel
Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!;
Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és teljes erõdbõl.
És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekrõl, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz.
És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötõül a te szemeid között.
És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra.
V. Mózes 6:4-9
Jeruzsálem akkor és most
Eredetileg egy blog bejegyzés 2007. július 25-n.
Érdekes volt ez a jeruzsálemi kirándulás. Nincs messze Tel Avivtól, de azért egy másik világ. A bohém negyed, az óváros, a Templom romjai, a Szent Sír Templom, a Sziklamecset… Gyerekkoromból élénken él az emlékezetembe az én nagyon Mormon-Katolikus vegyes családom áhítata, hogy Jézus nyomaiban járhatnak.
Nekem a macskakövek, a nyelvek, a kultúrák keveredése, a pocakos tartalékos őrmester a fa árnyékában, a sült bárány illata, a képeslap és kegytárgy árusok forgataga, a hosszú kabátos, imádkozó zsidó férfiak kántálása, a Siratófal forró köveinek érintése vésődött nagyon mélyen a tudatallattimba.
13 éves voltam, amikor legutóbb ott jártam. Tavaszi szünet volt, jött az egész (örökbefogadó) család. Egyik nap a családom Betlehembe vagy Názéretbe indult kirándulni, de én a Cohenek kérésére nem mentem elük, és ott maradtam a szállásunkon, Chalin bátyám felügyelete alatt. Chalin akkor 22 éves volt, nem rég szerelt le, és egy nagyon jó barátom volt. 10 óra körül közölte, hogy akkor mi most elmegyünk. Akor is Tel Avivból indultunk, csak akkor a kocsiban kaptam tőle valamit: egy tallitot, tefillint és egy gyönyörű hasítottbőr kippát. Nagyon csodálkozva nézhettem rá, mert elmagyarázta. “13 éves vagy, felnőtt. Egy zsidó fiú életében ez egy nagyon fontos életkor. Tudom, hogy nem volt Bar Mitzvód, de a szertartás nélkül is már magad vagy a bar mitzvah, a szövetség fia.”
Akkor engem már nagyon régen nem kezelt senki zsidóként, de eszembe sem jutott tiltakozni. Chalin megkérdezte, “Emlékszel még az imákra, amiket a moshavban tanultál?” Kicsit bizonytalanul bólintottam, mert Chalin gyorsan átment velem rajtuk. Ekkor már sejtettem, hogy hova megyünk, mert megkérdeztem, hogy a szüleim tudják-e, hogy elvisz. “Az anyád igen, az apádnak meg nincs hozzá köze,” válaszolta.
Amikor megérkeztünk a parkolóhoz, szótlanul indultunk a Templom-hegy felé.
“Lucas ott lesz?” kérdeztem. Lucas a vér szerinti apám.
Chalin megrázta a fejét. “Nem, csak te meg én. Majd utána. Meghívtak minket ebédre.”
Ahogy közeledtünk a Siratófalhoz, Chalin egyszer csak megállt.
“Az ENSZ döntés után ez a rész a Palesztinokhoz került. Egy zsidó generáció nőtt fel úgy, hogy nem jöhettek ide, a zsidóknak megmaradt legszentebb helyre,” mondta. “Azok az arabok, akik 1948. előtt a testvéreinkként küzdöttek ezért a földért, ellenségeink lettek, ki tudja miért. Aztán jött a hat napos háborű 1967-ben. Nagyapának az utolsó, apának az első harctéren töltött háborúja volt. Akkor foglalta Izrael vissza Jeruzsálemnek ezt a részét. Van egy nagyon híres fénykép, három fiatal IDF katona áhítattal áll a fal tövében. Emlékezz mindig arra, hogy a népünknek ez maradt, de egy nap majd újra felépül a templom.”
A falhoz érve felkötöttük a tefillint, elmonduk az áldásokat, felvettük a tallitot, és rövid várakozás után Chalin odavezetett a falhoz, ahol egymás mellett imádkoztunk. Békéért, boldogságért, megértésért. Ahogy a homlokomat hozzáérintettem a falhoz, ahogy az ujjaim, a tenyerem végigfeküdt a kövön, éreztem, hogy bármit is teszek, bármit is próbálok elhitetni magammal, én ide tartozom.
12 éve kísért ez az emlék. És most a fiamat viszem el a siratófalhoz: csak megnézzük, de majd egy nap, 5 év múlva visszatérünk, és a bar mitzvója után elhozom ide, hogy ő is megélhesse azt, amit én, 12 éve. Most pedig, a parkolóból menet, én meséltem el a fiamnak a hatnapos háború történetét, miközben Chalin bátyám a falnál imádkozott. Aztán elővettem azt a régi tallitot, a tefillint felkötöttem, és hozzáértem a falhoz, behunytam a szemem, és elmondtam egy imát… békéért, boldogságért, megértésért.
Érdekes volt ez a jeruzsálemi kirándulás. Nincs messze Tel Avivtól, de azért egy másik világ. A bohém negyed, az óváros, a Templom romjai, a Szent Sír Templom, a Sziklamecset… Gyerekkoromból élénken él az emlékezetembe az én nagyon Mormon-Katolikus vegyes családom áhítata, hogy Jézus nyomaiban járhatnak.
Nekem a macskakövek, a nyelvek, a kultúrák keveredése, a pocakos tartalékos őrmester a fa árnyékában, a sült bárány illata, a képeslap és kegytárgy árusok forgataga, a hosszú kabátos, imádkozó zsidó férfiak kántálása, a Siratófal forró köveinek érintése vésődött nagyon mélyen a tudatallattimba.
13 éves voltam, amikor legutóbb ott jártam. Tavaszi szünet volt, jött az egész (örökbefogadó) család. Egyik nap a családom Betlehembe vagy Názéretbe indult kirándulni, de én a Cohenek kérésére nem mentem elük, és ott maradtam a szállásunkon, Chalin bátyám felügyelete alatt. Chalin akkor 22 éves volt, nem rég szerelt le, és egy nagyon jó barátom volt. 10 óra körül közölte, hogy akkor mi most elmegyünk. Akor is Tel Avivból indultunk, csak akkor a kocsiban kaptam tőle valamit: egy tallitot, tefillint és egy gyönyörű hasítottbőr kippát. Nagyon csodálkozva nézhettem rá, mert elmagyarázta. “13 éves vagy, felnőtt. Egy zsidó fiú életében ez egy nagyon fontos életkor. Tudom, hogy nem volt Bar Mitzvód, de a szertartás nélkül is már magad vagy a bar mitzvah, a szövetség fia.”
Akkor engem már nagyon régen nem kezelt senki zsidóként, de eszembe sem jutott tiltakozni. Chalin megkérdezte, “Emlékszel még az imákra, amiket a moshavban tanultál?” Kicsit bizonytalanul bólintottam, mert Chalin gyorsan átment velem rajtuk. Ekkor már sejtettem, hogy hova megyünk, mert megkérdeztem, hogy a szüleim tudják-e, hogy elvisz. “Az anyád igen, az apádnak meg nincs hozzá köze,” válaszolta.
Amikor megérkeztünk a parkolóhoz, szótlanul indultunk a Templom-hegy felé.
“Lucas ott lesz?” kérdeztem. Lucas a vér szerinti apám.
Chalin megrázta a fejét. “Nem, csak te meg én. Majd utána. Meghívtak minket ebédre.”
Ahogy közeledtünk a Siratófalhoz, Chalin egyszer csak megállt.
“Az ENSZ döntés után ez a rész a Palesztinokhoz került. Egy zsidó generáció nőtt fel úgy, hogy nem jöhettek ide, a zsidóknak megmaradt legszentebb helyre,” mondta. “Azok az arabok, akik 1948. előtt a testvéreinkként küzdöttek ezért a földért, ellenségeink lettek, ki tudja miért. Aztán jött a hat napos háborű 1967-ben. Nagyapának az utolsó, apának az első harctéren töltött háborúja volt. Akkor foglalta Izrael vissza Jeruzsálemnek ezt a részét. Van egy nagyon híres fénykép, három fiatal IDF katona áhítattal áll a fal tövében. Emlékezz mindig arra, hogy a népünknek ez maradt, de egy nap majd újra felépül a templom.”
A falhoz érve felkötöttük a tefillint, elmonduk az áldásokat, felvettük a tallitot, és rövid várakozás után Chalin odavezetett a falhoz, ahol egymás mellett imádkoztunk. Békéért, boldogságért, megértésért. Ahogy a homlokomat hozzáérintettem a falhoz, ahogy az ujjaim, a tenyerem végigfeküdt a kövön, éreztem, hogy bármit is teszek, bármit is próbálok elhitetni magammal, én ide tartozom.
12 éve kísért ez az emlék. És most a fiamat viszem el a siratófalhoz: csak megnézzük, de majd egy nap, 5 év múlva visszatérünk, és a bar mitzvója után elhozom ide, hogy ő is megélhesse azt, amit én, 12 éve. Most pedig, a parkolóból menet, én meséltem el a fiamnak a hatnapos háború történetét, miközben Chalin bátyám a falnál imádkozott. Aztán elővettem azt a régi tallitot, a tefillint felkötöttem, és hozzáértem a falhoz, behunytam a szemem, és elmondtam egy imát… békéért, boldogságért, megértésért.
2009. november 13., péntek
Este van
Kint már sötét van, és megérint a szombat.
A gyertyák lassan csonkig égnek, lángjuk fénye a kiddus poháron táncol. A leheletnyi meleg áramlat megsimogatja az arcom, mintha anyám kezét érezném a bőrömön.
Hiányzik.
Ahogy meggyújtottam a gyertyákat, az ő mozdulatait adom vissza. Azoknak a réges régi Shabbat estéknek mélyen a lelkembe ivódott mozdulatai idéződnek fel minden péntek este.
A hűvös ir eső helyett langyos izraeli esik. De a szombat ugyanaz..
A gyertyák lassan csonkig égnek, lángjuk fénye a kiddus poháron táncol. A leheletnyi meleg áramlat megsimogatja az arcom, mintha anyám kezét érezném a bőrömön.
Hiányzik.
Ahogy meggyújtottam a gyertyákat, az ő mozdulatait adom vissza. Azoknak a réges régi Shabbat estéknek mélyen a lelkembe ivódott mozdulatai idéződnek fel minden péntek este.
A hűvös ir eső helyett langyos izraeli esik. De a szombat ugyanaz..
2009. november 1., vasárnap
A legkisebb celebrity chef
A gyerekeimnek komplett kóser babakonyhája van.Az történt ugyanis, hogy a fiaim kinéztek egy bizonyos játék konyhát maguknak, ami szerintük a legjobb ár/érték arányban volt. A fiúk leadták az igényt a nagyszülők és több nagybácsi felé is. Amikor kiderült, hogy duplán jött a hőn áhított ajándék, ahelyett, hogy az egyiket becserélték volna valami másra, gyorsan kijelölték a tejes és a húsos konyhát. Még a játék edényeket is szigorúan külön tartják, és ki tudja hogy, de sosem keverik össze őket.
Az igazi konyhában is imádnak segédkezni, mind a három gyerek maga pakolja össze a tízórait, rendszeresen kuktáskodnak, sőt, egyszerűbb ételeket, felügyelet mellett, önállóan meg is főznek. Amikor viszont nincs felügyeletük, akkor a babakonyhában játszanak.
Most, hogy Matthew itthon volt, rengeteget főzött a plüsseinek. A menűn bélszín, rizottó és csokoládé hab is szerepelt, ami kiegészült vietnámi ínyencségekkel is, mint például a sült kobra. Miközben a fiam "főzött", non-stop magyarázott egy láthatatlan közönségnek. Bár pöszének nem volt pösze, a mimikája egy az egyben Jamie Oliver volt. Nem sokkal később a mackóval tartott recept párbajt, Gordon Ramsay stílusban, persze Matthew nyert.
Pénteken odahozott nekem egy füzetet, amibe minden féléket írkált, és a Magyar konyha egy régebbi számából kivágott képeket ragasztott.
"Mi ez?"
"Az első szakácskönyvem, ami a tévé műsorom alapján készült!"
Musica E'
Sógornőm kölcsönadta az iPodját, és mit tesz ist-n, Jucus nagy kedvencének, Eros Ramazzottinak teljes munkássága megtalálható rajta.
Eros Ramazzottiról gyermekkorom Olaszországban töltött időszaka, a katolikus magániskola, a szőlő tőkék és az olajfák tövében álló asztalon a bor nehéz illata. A szomszédos pékségből napi 24 órában áradt a sülő kenyér illata. Emlékszem a hatalmas masnira, ami az ünnepi egyenruhánkon virított, és amitől a hideg kirázott. A sarki bistróban mindig Gianni Morandi zenéje szólt. A tulajdonos nő nagy rajongója volt, kis üveges szekrényben volt a falon Morandi legalább 20 éves autogramja.
Nővérem szobája a helyi szokásoknak megfelelően Ramazzotti poszterjeivel volt tele, és a mai napig ha meghallom a hangját, magam előtt látom a Dávid szobor másolatát, amivel évekkel később, hasonló ruházatban, pózoltam egy jót.
Eros Ramazzottiról gyermekkorom Olaszországban töltött időszaka, a katolikus magániskola, a szőlő tőkék és az olajfák tövében álló asztalon a bor nehéz illata. A szomszédos pékségből napi 24 órában áradt a sülő kenyér illata. Emlékszem a hatalmas masnira, ami az ünnepi egyenruhánkon virított, és amitől a hideg kirázott. A sarki bistróban mindig Gianni Morandi zenéje szólt. A tulajdonos nő nagy rajongója volt, kis üveges szekrényben volt a falon Morandi legalább 20 éves autogramja.
Nővérem szobája a helyi szokásoknak megfelelően Ramazzotti poszterjeivel volt tele, és a mai napig ha meghallom a hangját, magam előtt látom a Dávid szobor másolatát, amivel évekkel később, hasonló ruházatban, pózoltam egy jót.
2009. október 28., szerda
Képtelen emlék
Ha olvasod ezt a bejegyzést, még ha nem is ismersz vagy csak ritkán beszélünk is, kérlek hagyj egy hozzászólást és írj le egy kitalált emléket amit kettőnkről őrzöl. Lehet bármi, csak nélkülözzön minden valóságalapot és kettőnkről szóljon.
Ha megvan, tedd ki te is a blogodra ezt a kis szöveget és lássuk, nekünk milyen szép emlékeink vannak Rólad!
Ha megvan, tedd ki te is a blogodra ezt a kis szöveget és lássuk, nekünk milyen szép emlékeink vannak Rólad!
2009. október 8., csütörtök
Kijevi beszélgetések
- Bla bla bla bla ocseny haraso.
- Bla, bla, bla, bla, coca cola, bla bla bla.
- Da, bla bla bla civodnyá nyikto nyet át szusztujet.
- Da, blah matrijoska, bla bla bla hrivnya.
- Bla, bla, bla, bla, coca cola, bla bla bla.
- Da, bla bla bla civodnyá nyikto nyet át szusztujet.
- Da, blah matrijoska, bla bla bla hrivnya.
2009. október 4., vasárnap
Sárkány ellen sárkányfű!
Visszatértem a magyar nyelvű blogoláshoz!Éppen Szukkot van, és bár már Hevel blogja a múlté, talán van, aki emlékszik, hogy ez a sátoros ünnep. Ennek örömére Izraelben egy hetes tanítási szünet van. Kevin elvitte a fiúkat Krakkóba erre a hétre. Ma reggel voltak a Wawelben, ahol a fiúk egy életre elég sárkányt vettek maguknak. Azt nem mertem megkérdezni, hogy mennyi pénzt költöttek sárkányra. Mondjuk Justin Süsü mániájából következtethettem volna arra, hogy mire hazamegyek sárkányok özönlik el a lakást. Itt az idő bevetni ellenük valamit!
Sárkány ellen sárkányfű!
Ez persze nem az elszívható verzió (bocs, Ef), hanem mifelénk az édeskömény-kamilla-kakukkfű teakeveréket hívják így. Sok mézzel elég borzalmas élmény, még egy sárkány sem igazán bírná ki.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
