Holnap délelőtt tízkor mindenhol megszólalnak a légvédelmi szírénák.
Megáll a város. Az autók motorja leáll. A gyerekek a parkban megállnak. Elhallgat a televízió, a rádióból is csak a sziréna hangja szól. Két percre minden más néma, minden megszűnik fontosnak lenni.
Emlékezünk. Emlékezünk az áldozatokra, és emlékezünk a túlélőkre, akik egyre fogynak. Két éve még nagypapám is itt volt. Egyre közeleg a nap, mikor már nem lesz, aki a Yad Vashemben meggyújtsa a fáklyákat.
Emlékezünk azokra, akik sosem jöttek vissza, akiket nem ismerhetünk. Két dédszülőmre, nagyszüleim testvéreire, és az egyik nagynénémre. Számtalan unokatestvérre, családi barátra, iskolatársakra. És igen, Radnótira, Rejtő Jenőre, Szerb Antalra is. Azokra, akik keresztényként származásuk miatt haltak meg, és azokra, akik a táborokban énekelték: Ani ma'amin... Hiszem tökéletes hittel a Messiás eljövetelét, és még ha most késlekedik is, minden nap várom az jöttét.
